Cso Gi Cson:A patakkal beszélgetek

 Fehér sziklán ülök a völgy felett,

s a patakkal beszélgetek.

A víz úgy suhan a köveken át,

selymesen, puhán, mint a fellegek

 s oly súlytalan, hogy szinte már lebeg...

Fodroz, iramlik, árad cseppre csepp,

a völgy hosszán lejtős sziklákon át,

nappal meg éjjel, tovább és tovább..

 Az útja még nehéz és meredek,

de ő csak mesél, csacsog és nevet,

s vígan, fürgén szeli át a hegyet...

Ó, te tiszta, áttetsző, kis patak,

hadd nézzelek még, hadd csodáljalak!

Tovasuhansz a fehér falakon,

s ezer szilánkokra osztod önmagad,

ezer tükör-szilánkra, mint a nap!

Dalolsz, dalolsz, tündöklőn, szabadon,

s dalomba ömlik a te éneked...

Egyek vagyunk, s nincs benne semmi más,

csak árnytalan, nem-szűnő ragyogás!

Fehér sziklán ülök a völgy felett,

s a patakkal beszélgetek...