Anyaföldünk

Mint gyökere az elültetett fának,
Növekedvén, a földben,
Egyre mélyebbre nyúlik,
Úgy kötődik az ember
Az anyaföldhöz, ahogy az élete múlik.
Minél jobban érti, egyre jobban érzi,
Ez az a föld, amihez ezer szál köti,
Ez az az ég, ami feszül fölénk, ez a miénk.
Itt a gyökerünk, s ahonnan eredünk.
Innen indulunk és ide érkezünk.
Égen, földön sehol sincs más olyan hely,
Ahol a szó, ahol a szív, ahol az anya,
Helyettük bármit is lelsz, a tiéd lehet.
Akire dobbansz, akire lobbansz,
Aki vár, aki gondol csakis tereád.
Ahol a nóta így csendül fel
Szívből, mélyről, örök idők óta.
Meg az ablak alatt, rigófüttyös hajnalének,
Ilyen dalra sehol máshol nem ébredhetsz.
Ahol terem az erdőben ezerszám hóvirág,
Ahol érezheted az ibolya, a gyöngyvirág,
S az orgona mindenen átható illatát.
Ahol a templom, ahol a harang,
Ahol oly szépen búg a vadgalamb.
Ahol az ősök, a régmúlt hősök,
Ahol a bölcsők, ahol a temetők.
Ahova a fecskék is mindig,
Minden tavaszon visszatérnek,
Ahova, és soha sehova máshova,
Te is mindig hazatérhetsz.

2006. május 4.
Rajki Miklós

Rajki Miklós

     Anyáink 

 Az anyai szívek 
  A világon

A legszebben dobbanók. 
Ezek a legszebb dallamok,  
A legszentebb fohászok.

A szeretet, a törődés, 
Mind-mind belőlük fakad, 
Csak róluk mintázhatják meg 
A szeretetszobrokat. 
Meg az örömét,

Mikor magához öleli 
Bármelyik gyermekét. 
S mikor könny gördül le 
Fáradt anyai arcán, 
Mikor terheket cipel 
Madárcsont vállán, 
Mikor valami annyira fáj már, 
Mégis földerül a lelke 
Gyermeke láttán. 
S akár még ő maga az ifjúság, 
Akár, ha töpörödött anyó már, 
Akkor is a legnagyobb csoda 
Az Anyaság. 
Mert anya nem lehet gonosz. 
Aki anya, az sohasem rossz. 
Anyák szülték a világot, 
Gondolj rájuk 
És értük imádkozz. 
Isten földi teremtői, 
Isteni kincsek 
Lent a földön ők, itt. 
Mikor elmennek végleg,
S felköltöznek az égbe, 

Mikor itt az utolsó pillanat, 
Mikor a testből a lélek 
Örökre kiszakad, 
Az anyai szeret akkor is 
Velünk, értünk, 
Végleg itt marad. 
Az Anya a végtelen. 
Áldd meg kérlek, 
Áldd meg őket Istenem.

 Látni

Úgy szeretném felkutatni,
Körbevinni, megmutatni
Mindent, ami szép,
Miben szíved-lelked gyönyörködnék.

Annyi szép van.
Annyi kis csoda.
Nézz ide, nézz oda,
Mi minden, mi szépnek otthona.

Egy bokor, vagy egy kis virág.
A fa, a fán meg egy ág.
Az ágon az éneklő madár.
Messze nézve, a végtelen határ.

Torony, mi a keresztet hordozza,
Harang, mi épp a delet harangozza.
Ember, ki megpihen,
Gyermek, ki hófehér, szívében-lelkében.

Ott egy pár, csókba forrva.
Eggyéváltan, boldog álmodozva.
Folyó, mi alattad folyik el,
Sirály, mi sikoltva ér vizet.

Vízen a híd, mi átvezet,
Kedvesed, ki fogja a kezedet.
Szellő, mi estfelé simogat,
Az éjszaka, mi szétválaszt napokat.

Ugye mennyi a szép?
Csak látni kell,
S magunkkal
Szívünkben vinni el.

Úgy szeretném megmutatni!

2002. június 4. 
Rajki Miklós  

      Mi lenne, ha…

    Képzeld, mi lenne,
Ha csak egyszer,
Egyetlenegyszer,
Karácsonyra,
Senkinek sem
Vennél ajándékot,
Valami készen kapott,
Mit ki tudja ki,
Számolatlanul hol gyártott,
Hanem magad készítenél,
Saját kezed által,
Szereteted által,
Kedves mosollyal a szád sarkában.
Esténként mikor már a csend leszállt,
Mikor csak az idő megy,
S már minden más megáll,
Nagyon ráfigyelve,
Igen igyekezve,
Hogy tényleg örömet okozzál,
Hogy a másik szívébe
Igazi Karácsonyt hozzál.
Mindezt mindenki megtehetné,
S akkor más lenne a világ.
Kinyílnának a szívek,
Mint sok-sok szépszirmú virág.
Mindenki készülődne,
Festene, rajzolna, írna, fonna, szőne,
Élő ételeket sütne-főzne.
Alig várná, hogy átadhassa,
Kezeidbe juttathassa,
Hogy mikor a karácsonyi csendben
Felcsendül az angyali dal,
A magadét nyújthasd át annak, akit szeretsz,
Akit kézen fogva a karácsonyfához vezetsz,
És Te is azt kapd, amit a másik szívvezérelt,
Szorgos keze, csak neked hozott létre,
A Szeretetünnepben a te tiszteletedre.
Én meg azt hiszem, írnék neked arról,
Hogy milyen is a szívben született ajándék,
És ezt adnám neked Karácsonyöleléssel
Ezen a legszentebb éjszakán.

2005. december 22.
Rajki Miklós

Rajki Miklós: Ne rohanj

Mindig futsz valahová.
Soha sincs semmire időd,
Hangzik fel tőled a hivatkozás,
És csak folytatódik tovább
A versenyloholás.
Se látsz, se hallasz,
Senkire sem hallgatsz.
Csak lótsz-futsz, s loholsz,
Mint a versenyagár,
Aki csak a célban tudja meg,
Hogy a nyúl nem is volt valódi.
Elrohansz minden szép mellett,
Nem észlelsz semmit,
Amit pedig csodálni érdemes lenne.
Két hét alatt akarnád látni azt,
Amit egész évben észre sem veszel.
A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább,
Hogy szebb legyen tőle a világ.
Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.
Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,
Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.
A természet gyönyörű kincseit,
Évszakok hírnökét, virágok ezreit,
Fákat, lombokat, cserjéket, bokrokat,
Akik mind feléd fordulnak.
Ha néznéd, látnád is, óránként változik a kép,
Ahogy fordul a Nap, úgy kúszik tova az árnyék,
S a fák levelei mindig másképp mosolyognak,

A virágok szirmai más arcot mutatnak.

S amikor áttör a lombok közt egy fénysugár,

Van olyan, mint a színpadon a táncospár.

Látod, mi mindent hagysz ki naponta?

Pedig közelről, megállva más ám, mint rohanva.
Mennyivel szebb egy virág közelebb hajolva.
Autóból is másnak látszik a világ,
Amit onnan látsz, az messze nem olyan, mint igazán.

A pályán száguldva meg, két végpont között a semmi.

Érdemes, értelmes hát ennyire rohanva élni?
Szabad-e a szépet a szívbe be nem engedni?
Elmehetsz bárhova a világba, annak legtávolabbi sarkába,
Soha nem fogod meglelni,
Amit itthon, nap mint nap, nem tudsz észrevenni.
Mert mit nézel majd végig életed filmjén,
Ha közben nem vetted észre a körülvevő világot,
Nem ismerted személyesen az útközben nyíló virágot?
Nem hagytad köszönni a kis feketerigót,
S nem érted teremni, a pirosló csipkebogyót.
Gondolkodj, miért is rohansz és hová,
Mit ér, ha rohansz,
Mindig csak rohansz tovább?

Rohansz, és mégse érsz sehová.

T É R D E L Ő

Ma láttam egy embert
Az utcán térdelni,
Hogy rálépnek mások,
Az őt nem érdekli.
Térdelt.
Saját magáért.
Térdet hajtott
Alamizsnáért.
A többi ember előtt.
Mindenki előtt,
Aki vele szembejött.
Meglepett és megérintett,
Fiatal volt, úgy húsz, ha tán.
Mellette egy kis hátizsák.
Láttam rajta nyomorát.
Nem kellett kérdeznem,
Nyakában tábla hirdette:
„Neked 10 forint,
Nekem az életem.”
Te már láttad őt,
A térdelve kéregetőt?
És mondd, adtál-e neki?
Ne tétovázz!
Aki képes az utcán térdelni,
Az biztosan megérdemli.
Ő már kiszorult a szélére,
Az életszínvonal
Nulladik végére.
Nem narkós volt,
És nem részeges.
Utcára őt a sorsa kergette.
„Köszönöm,”szólt alázattal,
Mikor valaki adott szánalommal.
Voltak, akik elmentek mellette.
Egy kicsit sem törődtek vele.
Nekik már főtt
A vasárnapi ebéd,
Ők még nem itták meg
Az élet keserű levét.
Te ugye nem kerülted ki?
Amennyit tudtál, adtál-e neki?
Ha adtál, tudsz segíteni.
Reménykedhetsz,
Hogy egyszer majd neked,
Nem kell őmellé térdelned.

1999. január.
Rajki Miklós

 Biztatlak: ÖRÜLJ!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak.
A zöldlombos erdőnek,
A viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak,
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak.
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak.
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked.
Örülj, és te is tárd ki szívedet.
Az öröm széppé teszi lelkedet,
És vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügynek,
A lehulló lomboknak.
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak,
A felhangzó zenének,
Örülj minden csendes estének.
Örülj a farkát csóváló kutyádnak,
Örülj, örülj az egész világnak.
Örülj minden örömnek,
Hiszen annyi jó és szép van
Aminek örülhetsz.
Örülj, ha valakivel törődhetsz.
Lásd meg mások örömét,
Örülj, ha bárkit öröm ér.
Örömöt adj minden kicsi örömért.
Az öröm az egy jó dolog.
Akik örülni tudnak,
Azok boldogok.
Te is az lehetsz,
Ha akarod.

1999. február.
Rajki Miklós

Erdő ajándéka

Érezd az erdő illatát.
Hallgasd a csendet,
Mely váratlanul
Szakadt rád.
Figyeld a néha
Kiáltó madarat.
Jobb ez annál,
Mintha találnál
Aranyat.
Nézz fel az égre!
Látod a fáktól,
A rajtuk lévő
Szép koronáktól,
A beragyogó
Nap sugarát,
Mely fényét
Veti rád?
Fürödj meg benne,
Lubickolj egyet.
Isteni fényben
Ragyog a reggel.
Csillog a harmat,
Csendül a lélek.
Gyönyörűvé válik
Az emberi élet.
Virágok szirma
Nyújtózva mondja:
Akarsz bennünket?
Szedj hát csokorba.
Vidd haza véled.
Legyen emléked,
Sokáig szépséged.
Erdő ajándéka,
Természet adta,
Békét otthonodba.

1998. október.
Rajki Miklós

Est és éj

Ránk borult az este,
Résre csukott szemmel,
Múlt napunkat lesve.
Most, hogy a Nap
Csendben elvonult,
Az este csak
A Holddal boldogul.
Szikrázó csillagok fénye
Fényszeplőket rajzol
Fel az égre.
Sötétlő boltozat.
Beborít minden dolgokat.
Lassuló élet, közelgő éjjel,
Pillanatnyi lélegzetvétel.
Az estet a párja,
Az éjszaka várja,
S karba fonva mennek át,
A csend birodalmába.
Nyugalom és álom,
Átölel és ápol.
Szendergő lélek,
Enyhet adó éjjel.
Moccanatlan csend,
Rezzenetlen éj.
Nyugalmat ad neked,
Hogy másnap újra élj.

   2001. július
   Rajki Miklós

 Halottaink 

 
Mint milliónyi
Szentjánosbogár,
Jelzik halottaink helyét,
Az értük gyújtott mécsek,
Mindenszentek éjszakáján.
Ők mind, lent
A föld terhét cipelve,
De lelkükkel mind, fent
A megváltás üdvének örülve,
Álmodják az örök álmot.
Rátok emlékezünk,
Kik voltatok,
És egyszer bennünket,
Csak úgy elhagytatok.
Itt maradtunk, torkunkban
Azzal a szorító érzéssel,
Szívűnkben egy láthatatlan,
De múlhatatlan vérzéssel,
Hogy most már nem vagytok,
És örökké alszotok.
Ami maradt, az az emlék:
Egy mosoly, egy mozdulat,
Egy ölelés vagy indulat.
Bármi az, széppé szelídült,
Ha volt rossz, az már elévült.
Csak a jó maradt meg igazán,
Mindig és most is,
Mindenszentek éjszakán.
Ezért, hát csendben állj oda,
Arccal feléjük fordulva,
Kezedet imára kulcsolva,
Legalább most,
Csak rájuk gondolva.
Égjen benned a láng,
Mondj el értük egy imát,
S ha kezedben remeg is a virág,
Könnycsepp gördül le
Arcod árkain,
Felszárad majd,
Mindannyiuk drága hamvain.

2001. november 1.
Rajki Miklós

Tőlük kaptam

Anyámtól s Apámtól
Kaptam a gondolat javát,
Tőlük, hogy kiálljam
A rám váró sok próbát.
Tőlük tudom:
Amit mondasz, az úgy legyen,
Most is, s akár túl ezer éveken.
S amit teszel, az tett legyen,
Ne csak valami szürkén semleges.
Segítsd azt, aki rászorul,
Segítsd, aki már magától nem mozdul.
Ha meg netán tévednél,
Akkor vállald és állj oda,
Köszörüld a csorbát,
Hogy senkiben sem maradjon nyoma.
S ott a legfőbb példa, a Nagyapám,
Aki szilárdan állta, ahogy vadul faragták.
Most is látom szálfaegyenes alakját.
Aki soha nem adta el becsületét,
Pedig az utolsó szemig,
Mindenét elvették.
A példa az, ami nevel igazán.
Olyanná válsz, amit elődeidtől látsz.
S ha az ő gerincük egyenes,
Bármi teher alatt, görnyedhetsz eleget,
Akkor sem görbülsz, mert van tartásod.
Nagy örökség ez, ha ilyet anyád s apád,
Örökül rád hagyott.

2006. július 11.
Rajki Miklós

Virágot embernek

Embernek virágot,
Hogy legalább egy kicsit
Átrajzolja neki a világot.
Hogy együtt nyíljon vele
Az ember mosolya,
Hogy felderüljön tőle
A lélek otthona.
A pusztuló világban
Egyre több virág kéne,
Amit mindenki asztalára
Odakészítenének.
És a kicsi kis életek
Ünnepet hoznának,
Minden embernek
Örömet okoznának.
Komponáló kézzel
Csokrot köt a lélek,
Virágkötő lány
Minden szeretetével.
Embert és virágot
Köt bele csokorba,
Szíve darabkáját
Örökre bennhagyva.

S hogy tartozzanak össze,
Kézen fogja őket,
Egymásnak adja
Virágesküvőben.
Minden ember kezébe
Kellene virág,
És már ettől
Változni kezdene
Ez a mostani világ.

2005. január 19.
Rajki Miklós

Szeretni…

Szeretni, tudni kell.
Ha kell, a másik
Lángjában égni el.
De nemcsak a lángban,
Hanem ha kell,
S z e r e t n i
Az üszkös parázsban.
Mert jóban a jó,
Nem nagy mutatvány.
A könnyű és a laza,
Nem nagy feladvány.
De mikor a nehéz
Van éppen a soron,
Mikor a szükség van
Porondon,
Mikor összefogva,
Lehet, hogy csak
Fogakat csikorgatva,
Szükség van
Minden erőre,
Bíztatásra s tiszta bensőre,
Ha ki kell állni
A goromba szélben,
S vállalni kell
Úgy, ahogy vagyunk,
Engem vagy Téged,
Ha a bennünket bántó szó
Több, mint a biztatás,
Kevesebb
A felénk nyújtott kéz,
Mint a taszítás,
Mikor támadnak
Szóval és ököllel,
A hazugság jön szembe
Karban a kárörömmel,
Mikor másnak az a jó
Ha nekünk rossz,
Mikor a szél is,
Enyhe illat helyett
Kesernyés füstöt hoz,
Akkor kell
A szeretet igazán,
S akkor kell
A hűség és kitartás.
Akkor kell átkarolva,
Ázva, fázva,
A viharban összehajolva,
Egymást segítni előre,
Hogy majdan az élet napja
Újra fordul kelőre,
Még legyünk mi is,
Ne csak a pusztulás,
A korom, a füst,
A lelki s testi árulás.
Akkor kell a szeretet.
Akkor igazán.

    2001. szeptember
     Rajki Miklós