Szived csókjain
A vakon lépkedő jövő
álmos szemeit dörzsölő
alkonyat
éji csendjében selymesen
megsimítom, szép kedvesem,
arcodat,
s érzem, melenget mosolyod,
édes illatát locsolod
testednek
ajkamra, s nyíl’ a szó-bibe,
szívedbe súgom, mennyire
szeretlek,
s hallom, mint bensőnkben a lant
zsongó húrjain megfogant
érzelem,
a szerelem lágy, szirénes
hangja feléd száll, szól: édes,
légy velem;
s míg ajkaink összeforrnak
egy sötét, kiégett kornak
romjain,
csillogó szemem mezsgyét mos
szerelmes szíved mámoros
csókjain.
![](http://kepkezelo.com/images/ri1mz11oupanejh6f7sh.gif)
Fel a csillagokba
Vérző szememre leszáll az éj
leple befed álmokat a hó
sorsaként megfagyott szenvedély
szunnyad örökkön lázadó
szívem könnye lelkemben az űr-
szemétté málló talmi morál
súlya alatt fájón megfeszül
az élet halállal kollaborál
mint Nap fekete lyuk kezében
omlik össze bennem valami
vákuum-semmivé egészen
a világ múlását hallani
monoton sírja a képzelet
szemébe vágy-alak ragyogna
szenvtelen hagyna időt s teret
törne csak fel a csillagokba
![](http://kepkezelo.com/images/ri1mz11oupanejh6f7sh.gif)
Csak nektár
Álomport könnyez szememre a szél,
szívemben már érzem, valami rág,
vértengerré válik, fagy a világ,
mint hóvihar, hull tavaszra tél.
Hamvas lelkemre jégfátylat borít,
hibernál a jövő – múlt és jelen,
most minden oly rideg, reménytelen –,
lantom jaján csak nektár mámorít.
S lassan magába fagyasztja baját
a Szerelem, mint titkait a Nő,
ki szerette egykor tovatűnő
életem kedvét, szívem sóhaját…
Végtelen vizeken
Semmi közepén vak sétahajó
Imbolyog sodorja útján a szél
Mámora megérint felkavaró
Orkáni hangja fájdalmat mesél
Nem pihen az élet – tengeri táj
Monoton morajlik egyre hány-vet
Vitorlád vásznára fest a homály
Eszményi lélek-leple eltemet
Ringató bölcsőjébe a magány
Olyan mint óceáni hableány
Néma hangja múlttá fagyva sokat
Ihletett szomjas szívemen villant
Kezed varázsa lelkemben a lant
Aléltan csobbant hullám-sorsokat
Túlbecsült álmok
Egy halk pillanatig sem volt csendben.
Lángoló érzelmek tusája
dúlt-fúlt már felolvadó szívemben,
és éreztem: mennyire fáj a
szerelem.
S mintha napfény olvasztana havat,
úgy olvadt fel csókod arcomon.
Még öröknek tűnt minden pillanat,
míg ajkad ízleltem csókomon.
Szerettél.
Szerettük egymást, mint test a vágyat,
mint sötétség a holdvilágot,
nappalok a múló éjszakákat,
mint női szívek a virágot
tavasszal.
Éreztük egymást, mint vér az eret,
ha átjárja szívünk képzetét,
mely Téged már mindörökre szeret,
és őrzi szerelmünk életét-
halálát.
Mint égen a hullócsillag fénye,
félve suhant végzete felé.
Kívántam én, hogy ne legyen vége,
bár tudtam, a Sors már elnyelé
álmomat… -
Szeretném ölelni még testedet,
érezni még egyszer illatát.
Csókolnálak, de immár nem lehet,
csak emléked íze járja át
nyelvemet. –
Ezernyi álom halt meg azóta.
Már csak a Remény él egyedül.
S Ő, ki szívem sebeit ápolta,
most lassan, álmosan elmerül
lelkemben…
A postán feladott szív
Jogosan tennéd fel a kérdést, hogy miért írok másfél év után
A válaszom az lenne, mert nélküled lassan felemészt a magány.
Hiányzik a zafírzöld szemed és a pajkos pillantásod
A szavaidon csüngtem, azt hittem ezt látod !
Szeretni akartalak, bár nem lehetett
De szívem ily hosszú idő után sem feledett.
Én újra látom az alagút végét, kéz a kézben
Boldogok lehetünk még tudom s érzem.
Feledjük a múltat és legyünk újra eggyek
Ha benne vagy, írj egy válaszlevelet...
Ha a végzet rád talál
Álmomban egy sötét sikátorban bolyongok.
-Dove sei mio caro?
(Hol vagy kedvesem?)
Kérdezem, de senki nem felel.
-Amore, mi risponde!
(Szerelmem, válaszolj nekem!)
De csak csönd mindenütt.
Végül egy sziklás parton ébredek,
Még mindig nem talállak!
De újra erőt veszek magamon
S végül megcsillan valami a sötétben.
Gyémántként ragyog a fényben bársonyos bőre
Hosszú, csillogó haja vállára omlik,
Gyönyörű szeméből könnycsepp csordul, mi ajkát édesíti meg.
Tudom, már nem vagyok egyedül.
Ahogy közeledünk egymáshoz
Egyre vakítóbb a ragyogás.
Szemem mégis nyitva hagyom
S füledbe suttogom: Ti amo!
Tied e szerelmi vallomás!
...fáj...
Fáj a mosolyod
Fáj a lépted
Fáj a szerelmed, mert nem irántam érzed.
Fáj a forró tekintet
Fáj a gyors apró dobbanás
Fáj minden szó, mely így olyan mint egy sorscsapás.
Fáj a lelkem most is legbelül
Fáj a vér mi mérgeddel átitatva megöl...
Fáj mert meghalt a remény, a reményem
Fáj mert a fájdalom tépi szét testem...végem.
![](http://kepkezelo.com/images/ri1mz11oupanejh6f7sh.gif)
Hogy vagy?
Hol vagy? Merre keresselek?
Folyton folyvást ezen jár az eszem.
De ha elindulok, falakba ütközök.
Melyeket előítéletekkel teli emberek szültek.
Hol vagy? Merre keresselek?
Suttogom, a sötétben, de választ nem kapok.
Lelkem tiszta, bárcsak te is látnád.
Még mindig álmodom.
Hol vagy? Merre keresselek?
Halld hát szavaim, találj reám
S boldogtalan többé nem leszel
Soha, soha már.
Szélfútta álom
Ha fúj a szél, s repülnek a levelek
Érzem hamarosan, veled lehetek
Magamhoz ölellek, és nem engednélek soha már
Mert tudom, ránk még ezer s ezer csoda vár
Füledbe súgok egy szót, mit neked fogalmaztam
Halkan csak halkan
S végül ajkad megérinti ajkam
Hogy szenvedélyed jele legyen az, akitől a választ kaptam
De felébredek végül, s látom
Nem más ez, mint egy szélfútta álom.
|